Albert Einstein azt mondta, hogy egy átlagos ember az agyának csupán a 10%-át használja, a többi terület teljesen kiaknázatlan, azaz sokkal többre lennénk képesek, mint amennyit egyáltalán el tudunk képzelni magunkról. Azóta Einsteinnek ezt a kijelentését már máshogyan értelmezik, de abban általában a tudósok is egyetértenek, hogy agyunk és érzékeink valószínűleg a világ csak egy szeletét tudják érzékelni és befogadni, biztosan vannak olyan területek, melyek ugyan itt
vannak körülöttünk, melyekkel együtt élünk, de megfelelő “szenzorok” hiányában tudomást sem veszünk róluk. Akiknek fejlettebb a hatodik érzéke, néha bepillantást nyerhetnek ebbe az érzéken túli ismeretlen világba, és aki hisz is a megérzéseiben, számos előnyét látja ennek a képességnek. Úgy tartják, hogy ez a képesség minden embernek rendelkezésére áll, mégis csak kevesen tudják használni ezeket az érzékeiket, de különböző technikákkal fejleszthetőek.
Az indigo gabbro hatása
Ez a különleges ásvány, az indigo gabbro kiváló szövetséges lesz majd a spirituális életben, akár csak most kezdtél el érdeklődni a téma iránt, akár már magasabb szinten vagy benne. Segít abban, hogy átlépd az emberi érzékekkel felfogható és az azon túli világ határát, lehetővé teszi az intuitív és a pszichés képességek fejlesztését. Kiválóan alkalmas a hatodik érzék fejlesztésére. Az összes elem energiájához kapcsolódik, így fogékonyabbak leszünk a körülöttünk lévő teljes világ, beleértve az állatok és a növények jelzéseire. (Végre sosem marad el majd a viráglocsolás.) Úgy tartják róla, hogy nem csak kiszűri, és elnyeli a környezetünkből érkező, minket ért negatív és káros energiákat (beleértve az elektromágneses sugárzát, a rossz szándékot és a negatív gondolkodást), hanem megtisztítja és pozitívvá alakítja őket. Segíti az álmokból való tanulást, segít felidézni és értelmezni őket, ezért ha nem zavar, akkor éjszakára is magadon hagyhatod. Intenzívebbé teszi a meditációt, aki meditált már indigo gabbroval a kezében, felejthetetlen élményként írja le azt a gyengéd energiát, egységet és harmóniát, melyet átélt a meditáció alatt. Ha nyitott vagy rá, hogy a lelkedben rejlő legmagasabb lehetőséget a fizikai valóságban is megéld, mindenképpen szerezz be egy indigo gabbrot valamilyen formában.
Fűzés módja: erős, rugalmas ékszerdamil
A felhasznált ásványok mérete: 6 mm
Méretgarancia: ha a lenti segítség ellenére nem volt megfelelő a méret, garanciálisan cseréljük!
14 napos pénzvisszafizetési vagy cseregarancia: ha megkaptad a csomagot, és meggondoltad magad, de a termék csomagolása még sértetlen, visszaküldheted, és visszautaljuk az árát, vagy ha úgy szeretnéd, cseréljük a terméket (a postázás költsége téged terhel).
Az ékszerek leírásában az ásványok feltételezett hatásai szerepelnek, melyeket ásványokkal foglalkozó könyvekből, weboldalakról, saját és vásárlóim tapasztalataiból gyűjtöttem össze, tudományosan nem bizonyítottak. Az ásványok feltételezett hatásai nem váltják ki, és nem helyettesítik a hagyományos orvosi kezelést, a belőlük készült ékszerek nem minősülnek gyógyászati eszköznek, nem részei terápiás kezelésnek, betegség esetén mindenképpen fordulj a megfelelő szakorvoshoz.